Női önmegvalósításunk – hol a megoldás? » Nőként vállalkoznál?

Női önmegvalósításunk – hol a megoldás?

Mi lenne, ha támogatnánk, hogy azok a nők, akikben megvan a szándék, készség és képesség, sokkal nagyobb szerepet vállalva a gazdasági életben és az ország vezetésében, hozzájárulhassanak ahhoz, hogy más nők életük bizonyos szakaszában a gyerekek nevelésével teljesedhessenek ki? 

Kövér László december 13.-ai kijelentése, miszerint „Azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk.” nagy vihart kavart. Sokan látták benne a jó szándékot, a nemzet megmentése érdekében, még többen a nők életébe való felesleges beleszólást.

Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy – mint ahogy olyan sok más esetben is – mindenkinek megvan a maga igazsága. Mit kellene tenni akkor, ha – mondjuk nem a nemzet megmentése érdekében, hanem csak úgy, mert reagálunk a meglévő problémákra - szeretnénk támogatni, hogy azok a nők, akik elsődlegesen a gyerekneveléssel szeretnének önmegvalósítani, akkor, amikor erre van szükségük, ezt megtehessék.

Ugyanakkor az lenne az alapelv, hogy minden ember (és mint ennek a csoportnak a tagjai, a nők is) maga döntheti el, hogy mit tart önmegvalósítása csúcsának. Egyáltalán nem kell, hogy kizárja egymást ez a két dolog, sőt, nagyon is összefügg.

Ahhoz, hogy az a nő, aki a gyereknevelésben szeretne kiteljesedni, ezt megtehesse, szükséges, hogy ennek ne legyen anyagi akadálya. Ma ettől – egy nagyon szűk réteg lehetőségeit leszámítva – kimondhatatlanul messze vagyunk. És itt jön be a képbe az, hogy ha elfogadjuk, hogy a nők a munkában, akár a gazdasági életben, akár a közéletben is önmegvalósíthatnak, az bizony nem ellentétes az előbbi célokkal és érdekekkel, hanem igencsak jelentős szerepet játszhat azok megvalósításában.

Míg ma GDP növelés ügyben nemhogy százalékok, hanem tized százalékok is fontosak, addig talán érdemes lenne figyelmet fordítani olyan tényekre, hogy azokban a cégekben, ahol a felső vezetésben kiegyensúlyozott a nemek aránya, a profit (nem a bevétel, a profit!), a legóvatosabb adatok szerint is 19%-kal, de bizonyos eredmények szerint 50%-kal magasabb! És bizony, nem csak a gazdasági szervezetek, hanem az ország működtetése is nagyon komoly menedzsment képességeket és felmutatott eredményeket kívánna. És hogy is néz ki ma Magyarország vezetése? Miért hagyunk kihasználatlanul ilyen lehetőségeket?

És mi lenne, ha levonnánk a következtetést abból is, hogy a First Round Capital nevű kockázatitőke-befektető társaság megvizsgálta a portfóliójába tartozó 300 cég eredményeit, és kiderült, hogy azok a vállalkozások, ahol az alapítók közt nők is vannak, 63%-kal jobban teljesítenek, mint a csak férfi startupperek által létrehozottak. Ez sem mond számunkra semmit?

Nem az szolgálná mindenki érdekét, ha támogatnánk, hogy azok a nők, akikben megvan a szándék, készség és képesség, sokkal nagyon szerepet vállalhassanak a a gazdasági életben és az ország vezetésében, ezáltal pedig hozzájárulhassanak a megnövekedett gazdasági eredmények révén ahhoz, hogy más nők életük bizonyos szakaszában a gyerekek nevelésével teljesedhessenek ki? És természetesen, senki nem vitatná el senkitől, hogy ő döntse el, hogy életének abban a pillanatában, éppen melyik csoportba szeretne tartozni.

És nem, nem igaz, hogy a lehetőségek adottak. Amíg egy ugyanolyan pozícióban lévő nő kereshet sokkal kevesebbet (és az átlagos 16%-os bérkülönbség akkor, ha a nő kifejezetten magas pozícióban van, már 50% is lehet), amíg, ha gyereket vállal, drasztikusan csökkenek a munkahelyi előmenetel lehetőségei, amíg a pártok listáin nem szerepelnek nők a cipzár elvnek megfelelően; addig a társadalom, az ország nem fog profitálni abból a lehetőségből, amelyre oly nagy szüksége lenne; már csak a gyerekek általi női önmegvalósítás segítése miatt is.


Ha nőként foglalkoztat a vállalkozás gondolata, akkor a következő 6 napos (hétvégi) tréningre itt lehet jelentkezni: NŐ a siker - vállalkozásindítási tréning

Szerző: Simon Erika

Vállalkozást indító nők mentora; jogi szakokleveles közgazdász és mentálhigiénés szakember, maga is vállalkozónő. 2011-ben a Telenor „Siker és harmónia – tanulságos vállalkozónői életutak” pályázatán első helyezést ért el a 2008-ban létrehozott, szervezetfejlesztéssel foglalkozó cégével, melynek tulajdonosa és ügyvezetője is.

Oszd meg ezt, itt:
Share This

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás